Eredményesnek tartja a fővárosi Örs vezér terén tartott kéthetes köztisztasági és közbiztonsági akciót a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Az akciónak kedvező volt a fogadtatása és szemmel látható az eredménye
A hatóságokkal és a kerületi szervekkel való együttműködésnek köszönhetően a tér tisztább lett és javult a közbiztonság.
Emlékeztettek arra, az akciót azért kezdeményezték, mert a megbízásukból készült közvélemény-kutatásból kiderült: a BKK-pénztárak közül a téren működők megítélése a legrosszabb. Az utasok, valamint a jegy- és bérletpénztár munkatársainak beszámolói szerint ebben jelentős szerepet játszik a rossz közbiztonság, a szabályokat megszegő emberek viselkedése, a hajléktalan emberek jelenléte és a nagy mennyiségű szemét.
A rendőrök egy embert elfogtak és előállítottak szabálysértés miatt, tizennégy ellen pedig szabálysértési feljelentést tettek közterületi alkoholfogyasztás, valamint a maszkviselés előírásainak megszegése miatt.
Be kell azonban látni, hogy pusztán rendészeti eszközökkel nem lehet felszámolni a téren kialakult helyzetet, a kiváltó okok ugyanis összetettebb társadalmi problémákból fakadnak - fogalmazott Borsi Dávid, a BKK szóvivője.
A közleményben kitértek arra, hogy a rendőri és a közterület-felügyelői jelenlét folyamatos a tér zuglói és kőbányai oldalán, valamint az aluljáróban is, ahol emellett térfigyelő kamerák üzemelnek.
A BKK közölte, a jövőben is arra törekszik - szoros együttműködésben partnereivel -, hogy fokozza a teret használó gyalogosok, utasok, valamint az ott dolgozó munkatársai komfort- és biztonságérzetét.
Horváth Csaba: Zugló nem kér több épületet a Városligetbe
Horváth Csaba (MSZP) Zugló polgármestere és Tóth Csaba (MSZP) Zugló országgyűlési képviselője közösen álltak ki a kerület legnagyobb zöldfelülete, a Városliget mellett.
Zuglóban újra látogathatóak az önkormányzati sporttelepek
Jó hír a zuglóiaknak, újra megnyitott a Kövér Lajos utcai és a Mogyoródi úti sporttelep is a mozogni vágyók előtt.
Mutatjuk, mennyiből vásárolhatunk Zugló környékén
A GKI gazdaságkutató becslése alapján a környékünkön havi 171 ezer forintot költhetünk el. Nem túl sok, igaz?
5 jel, hogy Zuglóban csődöt mondott Orbán válságkezelése
A koronavírus-járvány okozta gazdasági válság minden eddiginél pontosabban bemutatta, hogy Orbán teljesen alkalmatlan országvezetőnek. Válságkezelése akkora csőd, hogy még válságkezelésnek sem lehet nevezni. Mindennek pedig Budapest lakói isszák meg a levét.
Lázár János mostantól még több pénzért élősködik Zugló lakóin
Orbán és csicskái már eddig is iszonyatos pénzeket húztak le a tisztességes magyar adófizetőkön. De nekik semmi nem elég. Mostantól még többet kérnek a választók elárulásáért.